2014. július 15., kedd

Brokkolikrémleves túrógaluskával



A krémlevesek nagyon nagy kedvenceink. A brokkoli meg kiváltképp. Általában gyalult, pirított mandulával szoktam készíteni, de ezzel a sós túrógaluska levesbetéttel az elmúlt két hétben kétszer is találkoztam, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy  ma el is készítettem. Lássuk!

HOZZÁVALÓK:

A leveshez:

·         1 fej brokkoli

·         2 – 3 szem krumpli kisebb kockákra vágva

·         1 fej vöröshagyma apróra felkockázva

·         só, ételízesítő

·         1 EK olívaolaj

A túrógaluskához:

(Nem túl lágyhoz)

·         1 egész tojás

·         1EK olívaolaj

·         csipetnyi só

·         pici őrölt bors (el is hagyható)

·         3 EK tehéntúró (olyan darabosabb, nem túlságosan összetörve)

·         4 EK babadara ( a búzadara finomabb szemcséjű változata)

ELKÉSZÍTÉSE:

A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük és sós vízben főzni kezdjük. Ha a víz forrni kezd, várjunk néhány percet és vegyünk ki néhány rózsát – így félig megfőve, mert ezek a tálaláskor díszítőelemként szolgálnak majd. A többieket hagyjuk tovább főni. Egy másik fazékban forrósítsunk  1 EK olívaolajat, és dinszteljük meg rajta a hagymát és a krumplit. Hagyjuk, hogy a nyers krumplikockák egy kissé odasüljenek a lábas aljához! Ne nagyon, csak egy icipicit, mert ettől jobbak lesznek az ízek. Ha ez megvan, lassanként öntsük a kockákat nyakon a brokkolival- a főzőlével és a rózsikákkal. Ezután főzzük össze a zöldségeket, ízesítsük még sóval, ételízesítővel, ha szükséges. Ha puhára főttek, szedjünk le a főzőléből 2-3 decit - úgy egy bögrényit. Ez azért fontos, mert a leves sűrítéséhez nem használunk semmi egyebet, csak a puhára főtt zöldségeket pürésítjük össze egy botmixer segítségével. Ha netán túl sok lenne a lé, akkor a levesünk híg lesz, nem pedig krémes. Ezen pedig a mixelés után már csak habarással segíthetnénk (de nem ezt akarjuk). Ha a zöldségeket összepürésítettük, és úgy látjuk, hogy túl sűrű a massza, akkor a félretett főzőlével ezen könnyen segíthetünk. Kóstoljuk meg a krémlevesünket, elég ízes-e?

A túrógaluskákat addig készítsük el, amíg a brokkoli és társai puhulnak. Keverjük össze a tojást az olajjal, sózzuk, borsozzuk, ehhez adjuk hozzá először a túrót, majd szépen, kanalanként a búzadarát. Dolgozzuk össze a hozzávalókat, nem baj, ha itt-ott kikandikál a masszából egy kis túrúdarabka. Hadd lássuk, mi van benne! Hagyjuk állni a masszát 5-8 percig.

Miután belőttük a leves krémességi szintjét, hozzuk enyhe forrásba. 1 vagy 2 kanál segítségével formázzunk galuskákat, amelyeket a forrásban lévő levesbe küldünk. Pár perc múlva a galuskák feljönnek a felszínre. Ez azt jelenti, hogy készen vagyunk! Ezután el is zárhatjuk a hőt a lábas alatt. Hagyjuk állni a levest öt percet, majd jöhet a tálalás! A finom krémes levesből merünk a tányérba, halásszunk hozzá pár üde galust, és most szólítjuk színpadra a félretett, még roppanós brokkolirózsákat, melyekből szintén teszünk a kompozícióba, befejezésként cseppentünk egy kis olívaolajat a tetejére. A zöldségesen krémes ízt nagyon fel tudja üdíteni a túrógaluska frissítően savanykás íze, és merőben eltérő állaga. Behűtve is biztos nagyon finom. De ezt nem tudtuk kivárni, mert már melegen elfogyott…
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése